Információk, érdekességek

Pattanás? Összefügg az étrenddel!

2013. szeptember 25.

Már eddig is közismert volt, hogy bizonyos élelmiszerek fokozzák a pattanás-hajlamot, most azonban újabb összefüggéseket merültek fel táplálkozás és aknék közt. Dr. Boros-Gyevi Márta, esztétikai bőrgyógyász a megoldási lehetőségekről beszélt.

Fehér kenyértől aknék? 
A University of Hull legújabb kutatásában arra a megállapításra jutott, hogy a magas glikémiás indexű élelmiszerek és a tej ronthat a bőr állapotán.  
A pattanásosság nagyon gyakori jelenség, és bár elsősorban kamaszkorban jelentkezik, egyre nagyobb arányban jelentkezik felnőttkorban is. Különösen az arcon lévő aknék lehetnek zavaróak. 

Olyannyira, hogy egyes kutatások szerint a szociális, érzelmi és pszichológiai hatásuk olyan komoly betegségek hatásaival vetekednek, mint az epilepszia, a cukorbetegség vagy a psoriasis. Éppen ezért a pattanásoktól szenvedőknek nagyon meg kell fontolniuk, milyen étrendet követnek. Az már eddig is ismert volt, hogy a csokoládé, a mogyoró vagy a zsíros, olajos, túl fűszeres ételek kiválthatják a pattanásokat, de most a magas glikémiás index és a tej is célkeresztbe került – bár ezeket még több bizonyítékkal kell alátámasztani. 


Johnny Depp: a szexi vegán!

2013. szeptember 24.

Hát itt mindenki megőrült? Nem esznek húst? Biztos csak mondják. Csak hogy legyen min csámcsognunk, míg ők otthon a hűtő előtt állva a csirkecombon csámcsognak röhögve. Vagy igen, vagy nem. Ki tudja…

Ha lehet hinni a lapoknak, Johnny Depp - új szívszerelme, Amber Heard hatására - teljesen növényi étrendre tért át. Nem fogyaszt már se tejterméket, se húsfélét, hogy megőrizze fiatalos vonzerejét és tökéletes alakját – legnagyobb örömünkre. Bárdolatlan barlanglakók tán férfiatlannak minősítik, hogy Depp hallgat a szebbik nem tanácsaira, de meglátjuk ki lesz férfias formában még 20 év múlva is.


Egészséges és finom - Mennyit számít az egészség az élelmiszerek kiválasztásakor?

2013. szeptember 23.

Manapság egyre több szó esik az egészségtelen táplálkozás következményeiről, a lakosság körében egyre szembeötlőbb testsúlyproblémákról. A GfK Hungária vonatkozó vizsgálatainak adatai szerint tízből egy honfitársunk étkezik a korszerű orvostudományi ismereteknek megfelelően, és összességében négyből hárman figyelnek az ételek testsúlyra gyakorolt hatására. Az egészséges táplálkozást alapvetően meghatározó funkcionális élelmiszerek iránti kereslet tekintetében hazánk némiképp elmarad a nemzetközi trendektől. Magyarországon a joghurt, a margarin, a reggeli gabonapelyhek és a teák esetében fontos a fogyasztóknak az egészséget javító hozzáadott tápanyagok megléte. 

Egyre fontosabb az egészséges étel

A lakosság átalakuló fogyasztási szerkezetében egyre erősödik az a tendencia, mely szerint az egészséges és egészségesnek gondolt termékekre és szolgáltatásokra egyre nagyobb figyelmet fordítanak a háztartások.


Pezsgő és popcorn?

2013. szeptember 16.

Legyen az reggeli tojásrántotta, borkorcsolyaként kínált pattogatott kukorica vagy chips, a jól bevált osztriga vagy épp egy rendhagyó, robbanócukorba forgatott kecskesajt előételként - a pezsgő igazi jolly-jokerként a legtöbb étellel remek párost alkot. Ráadásul reggeli mellé fogyasztva felélénkít, aperitifként meghozza az étvágyat, és szinte az egyetlen olyan bor, amely egy egész étkezést képes végigkísérni

A pezsgő kiválasztásakor egyetlen főszabályt kell csak kőbe vésnünk; adjunk a minőségre. És ez nem feltétlenül jelent egyet azzal, hogy egy borhoz képest mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk. Egy könnyed prosecco akár a mindennapok itala is lehet, de egy hazai palackos erjesztésű (méthode traditonelle) pezsgőt is jóval az ünnepi alkalmakra tartogatott champagne – vagy egy vörösbor – ára alatt beszerezhetünk.


Fehérjeforrás – kell a hús is

2013. szeptember 13.

 A csecsemőtáplálási irányelvek az elmúlt 30 évben többször változtak, így a mai nagymamák tapasztalatai nem mindig felelnek meg a korszerű tudományos irányelveknek. A csecsemő ideális tápláléka 6 hónapos korig az anyatej, azonban ezt követően az anyatej már önmagában nem fedezi teljes mértékben a baba tápanyagigényét.
A főzelékeket anyatej hiányában már 4 hónaposa kórtól, elegendő anyatej esetén 6 hónapos kórtól kaphatják a babák.

Megnövekedő fehérjeigény

A kisbaba testsúlyát 1 éves koráig megháromszorozza. Ez magyarázza, hogy a test építőköveként szolgáló fehérje szükséglete a csecsemőknek kétszerese a felnőttekének.

A megnövekedett fehérjeigényt a zöldségek önmagukban nem tudják biztosítani, mert annak ellenére, hogy számos zöldségnek (hüvelyesek) magas a fehérjetartalma, nem tartalmazzák a szervezet számára szükséges összes aminosavat. 


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...218219220...304