Információk, érdekességek

Ezt érdemes tudnunk a halfogyasztásról - 1.rész

2015. január 02.

Sajnálatos módon megállapító, hogy Magyarországon a halfogyasztás nem számottevő, ennek megfelelően a termelés sem kiemelkedő. A FAO 2009. évi élelmiszermérlegei szerint halászati termékekből a világon az egy főre jutó fogyasztás 18,4 kg volt, míg A Központi Statisztikai Hivatal összesítése szerint a 2006-2010-es évek átlaga 3,7 kg. Fontos lenne azonban az egészségünk érdekében, hogy gyakrabban kerüljön a tányérunkra különböző módon elkészült halfajta, hiszen hazánkban a halálozási okok több mint 50 százalékáért a szív- és érrendszeri megbetegedések tehetők felelőssé. A halak táplálkozásélettani szempontból rendkívüli beltartalmi értékekkel rendelkeznek, a szív- és érrendszerünk védelmében igen jelentős szerepük van a bennük található telítetlen zsírsavaknak köszönhetően. 

Összetételüket tekintve a halak számtalan előnnyel rendelkeznek. Víztartalmuk a 60-80%-ot is elérheti, zsírtartalmuk általánosan alacsony 1-15% (kivételt képez ez alól például a ponty és harcsa), azonban a zsírosabb halfajták nagyobb mennyiségben bővelkednek A- és D-vitaminban.

Legjelentősebb energiát adó makrotápanyagaik a fehérjék (16-23%), melyek teljes értékűek, azaz tartalmazzák a szervezet számára szükséges esszenciális aminosavakat. Vitaminok közül nagyobb mennyiségben a B-vitamincsoport tagjai, illetve A- és D-vitamin, ásványi anyagokból elsősorban foszfor, kalcium, vas és jódtalálható meg bennük számottevően.


Az édességek veszélyei

2014. december 06.

édességekKözeledik a mikulás és a karácsony. Az ajándékba kapott édességeknek nagyon nehéz ellenállni, és ilyenkor a gyermekek lényegesen több édességet fogyasztanak, mint egyébként. Nekünk felnőtteknek kell odafigyelni, hogy ne vigyék túlzásba gyermekeink az édességek fogyasztását, ne nassoljanak.

A 10 dkg-os télapó csoki – magas szénhidrát és zsírtartalma miatt – akár 500-600 kcal-t is tartalmazhat. Napi két 10 dkg-os télapó csoki elfogyasztása már biztosan fedezi a kisded napi kalóriaszükségletét, tehát ne csodálkozzunk, ha gyermekünk ilyenkor nem eszi meg a gyümölcsöt és/vagy a főzeléket.

A sok édességet fogyasztó gyermek rossz étvágyú lesz

Mindennapi gyermekorvosi tapasztalat, hogy a sápadt rossz étvágyú gyermekek több édességet esznek. Az édesség elfogyasztása sokszor örömszerzési forrás. Azt javaslom a szülőknek, hogy szánjanak több időt a közös játékra, a beszélgetésre. Az együtt töltött idő nagyobb örömet jelent a gyermek számára, mint egy tábla csokoládé. Igaz ez sokkal fárasztóbb, időigényesebb, mint megvenni a csokit, de hosszú távon biztosan eredményesebb. Ne jutalmazzuk a gyereket egy ötösért, egy jó cselekedetért csokival, vagy nyalókával, mert ezzel csak erősítjük az édesség iránti vágyukat.

A sok édesség a fogaknak sem tesz jót

A fogszuvasodást savképző baktériumok okozzák. Ezek a baktériumok a szájban levő szénhidrátokat – amik az édesség elfogyasztása után mindig jelen vannak – lebontják és a lebontási folyamat melléktermékeként savas anyagok képződnek. Ezek a savas anyagok károsítják a fog zománcát, aminek következtében kioldódik a fog alapanyaga és lyukassá válik a fog. Rendszeres édesség, vagy mézes tea fogyasztását követően a fog felszíne lekopik, és fekete csonk fogak alakulnak ki.


Pajzsmirigybeteg? Kövessen gluténmentes diétát!

2014. december 03.

A gluténmentes étkezés elsősorban az arra érzékenyek kapcsán került a köztudatban, ám kutatások szerint a pajzsmirigyzavarok esetében is hatásosnak bizonyul. Hogy mi az összefüggés a kettő között, arról Varga Dórát, a Budai Endokrinközpont dietetikusát kérdeztük. 

Autoimmun pajzsmirigygyulladás

Autoimmun pajzsmirigygyulladás – azaz a Hashimoto thyreoiditis – esetén a pajzsmirigy alulműködése jellemző. Ennek tipikus tünete az anyagcsere-folyamatok lelassulása, hízás, székrekedés, fáradtság és a depresszió. Egyre gyakoribb jelenség, hogy a pajzsmirigygyulladáshoz más autoimmun betegségek is kapcsolódnak – mint például a cöliákia, vagy köznapi nevén, a lisztérzékenység. Ennek felismerését nehezíti, hogy gyakran semmilyen emésztőrendszeri tünet sem utal a gluténérzékenység jelenlétére, ellenben a vérvizsgálat és/vagy a bélbiopszia mégis igazolhatja a probléma fennállását.


Így okoz a szénhidrát fogszuvasodást

2014. december 03.

fogszuvasodásA szájüreg szervezetünk leggazdagabb baktériumflóráját hordozza. Nincs olyan szer vagy módszer, mellyel a szájüreg akár egy pillanatig is sterillé tehető. Ezzel a flórával együtt tudunk élni akkor, ha megfelelő szájhigiéniát tartunk fent, és nem tesszük lehetővé, hogy a nyálból a baktériumok tartósan megtapadjanak a fogak felszínén. Amennyiben megtapadnak, olyan bakteriális plakkot képeznek, amely a legtöbb szájüregi betegség oka. Az ínyszéllel érintkező baktériumok az ínyben gyulladást váltanak ki, amely ínygyulladást vagy a fogak elvesztését okozó fogágygyulladást okozhat. Azonban a fog felszínén megtapadt baktériumok a fogak keményállományát is képesek elpusztítani. 

Szénhidrát – sav – lyukas fogak

A fogzománc az élő szervezet legkeményebb szövete, keményebb, mint az üveg, de mint minden kristály, sav hatására oldódik. Márpedig a fog felszínen megtapadó baktériumok jelentős hányada a szájban lévő szénhidrátokat bontva termel energiát.  Ennek az élettevékenységnek a végterméke sav, amely sav közvetlenül a fogfelszínen választódik ki – és amennyiben hosszú ideig éri a zománc kristályszerkezetét, az kioldódik –, s bizonyos idő múlva valódi szövethiány, azaz lyuk alakul ki.


Lékúra ősszel? – 5 ok, amiért érdemes kripróbálni

2014. december 02.

Az őszi-téli időszak beköszöntével, sokkal nehezebb feladat a jókedv és az egészség megőrzése. Ilyenkor a vitaminraktárakat legkönnyebben különféle gyümölcs és zöldséglevekkel tölthetjük fel, melyek amellett, hogy energiát adnak az esős szürke reggeleken, még a fogyásban is segítségünkre lehetnek!

Vegyük fel a harcot az őszi depresszió ellen homoktövis itallal

Ilyenkor ősszel a depresszió sokunkat utolér egy-egy szürke esős reggelen. Hangulatunkon sokat javíthatunk egy adag finom zöldségkoktéllal. A kiemelkedően magas C-vitamintartalmú homoktövis natúr ital ilyenkor igazi csodaszer, erősíti az idegrendszert, így a borongós hétköznapokat is könnyebben hagyod magad mögött!

Fogyjunk észrevétlenül!

A különböző lékúrák, vagy egy öt napos fitness program, a fogyásban is segíthetnek. Az aszaltszilva-ital is nagyszerű lehet erre a célra, mivel sokáig fenntartja a gyomor telítettségérzetét, így szabályozza az étvágyat. Igyunk belőle reggel és este, ezzel megkönnyíthetjük a nehéz ételek, napközben elfogyasztott nassolnivalók megemésztését.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...194195196...304