Információk, érdekességek

Egész nap álmos? – Nem biztos, hogy csak az időjárás teszi!

2016. december 16.

Az őszi-téli esős, borongós idő beköszöntével egyre többen panaszkodnak egész nap tartó álmosságra, depressziós hangulatra. A napsütéses órák számának csökkenése bizony komoly befolyást gyakorol hangulatunkra, ám amennyiben mindennapossá válik a probléma, ráadásul, ha egyéb tünetek is fennállnak, úgy az hormonális zavart is jelezhet. Dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa elmondja, milyen esetekben gyanakodjunk betegség meglétére, és mit lehet ilyenkor tenni.

D-vitamin-hiány

Az őszi-téli tartós fáradtság hátterében gyakran D-vitamin-hiány húzódik, hiszen ahogy kevesebb napfényhez jutunk, úgy csökken a D-vitamin mennyisége a szervezetünkben. A C-vitamin mellett a legfontosabb immunerősítő vitaminunk, ezért megfelelő mennyisége távol tartja a megfázásos betegségeket, ráadásul több tanulmány szerint a hormonális rendszer működését is támogatja. Alacsony szintjének jellemző tünetei közt az álmosságon túl az immunrendszer gyengülése, valamint a sápadt bőr szerepel. Kezelése a vitamin pótlásával történik, ám ehhez előzetes laborvizsgálat szükséges, mivel ezáltal pontosítani lehet a dozírozást, ami azért fontos, mert zsírban oldódó anyagként a D-vitamin túladagolása akár veseelégtelenséghez is vezethet!

Inzulinrezisztencia, cukorbetegség

A cukorbetegség és az előszobájának tartott állapot, az inzulinrezisztencia (IR) egyre több embert érint manapság, melynek egyik fő tünete a depressziós hangulat és a fokozott álmosság. A eltolódott hormonális egyensúly IR esetében olyan tüneteket is okozhat, mint a fokozott szőrösödés a férfiakra jellemző területeken, hajhullás, zsíros, pattanásos bőr, melyek még tovább rontják a beteg hangulatát. Veszélye, hogy kezelés nélkül 2-es típusú diabetesen kívül PCOS-hez és meddőséghez is vezethet. Terápiája megfelelő, személyre szabott diétával, mozgással, valamint szükség esetén gyógyszeres kezeléssel történik- mondja dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa.


Hogyan befolyásolja mások megismerését a szépség?

2016. november 23.

A szépség tagadhatatlan előnyökkel jár, mely jelenség hétköznapi helyzetekben épp úgy tetten érhető, mint ahogyan pszichológiai kísérletek során megfigyelhető.

Egy szép nőnek nagyobb valószínűséggel nyújtunk segítséget, míg egy vonzó megjelenésű férfiről nehezebben feltételezzük, hogy félre akar vezetni minket.

Az, hogy aktuálisan mit tekint egy adott társadalom többsége szépnek, vonzónak, koronként és kultúránként ugyan változhat, az a hatás azonban, melyet a viselkedésünkre gyakorol, viszonylag állandó.

Vajon miből fakad ennek az előnynek az oka? Mi miatt élvezhetnek kiváltságot fajunk szépnek tekintett egyedei? Hogyan befolyásolja a viselkedésünket a szépség?

A szexuális motiváción túl
A fizikailag harmonikus megjelenés bizonyos jegyei – mint amilyen a testarány, vagy az arcszimmetria – evolúciós értelemben az adott egyed génkészletéről hordoznak információt, mely ilyen módon fontos szerepet játszik a párválasztásban, szűkebb értelemben pedig a szexuális vonzerő alakulásában.


Szaunázzunk bátrabban - Melegen ajánljuk!

2016. november 19.

A szaunázás hagyománya már több mint kétezer éves múltra tekinthet vissza. Pontos eredetét nehéz lenne egyetlen földrajzi helyhez kötni. A legrégebbi leírások a skandináv népek közel ezer éves írásos emlékeiben lelehetők fel. Az északi területeken kívül a szaunázásnak komoly jelentősége volt az indián népeknél (gödör fürdő vagy izzasztó sátor formájában), valamint a török és görög népek életében egyaránt. 

A legtöbben a szauna szó hallatán vagy a finn szaunára, vagy az infrakabinra gondolnak kizárólag. Talán azért, mert ezek a legelterjedtebbek Magyarországon. A tepidárium, a laconium, a caldarium vagy éppen a török fürdő már kevésbé ismertek. Tévhit, hogy a szaunázás nem mindenkinek ajánlott. A modern technika és a régi korok bölcsességének ötvözése ma már lehetőséget ad arra, hogy mindenki megtalálja azt az izzadási formát, amellyel biztonságosan élvezheti annak jótékony hatását.

Nézzük most a két leggyakoribb téli wellness forma összehasonlítását!

A finn szauna

  • Hőmérséklete: 90-100°C
  • Szaunában eltölthető idő: 12-15 perc
  • Páratartalom: 6-15 %
  • Ajánlott használati idő: 2-3 alkalom/nap
  • Izzadás: 10-20 g/perc

A finn szaunában a levegő először a bőrt melegíti fel, ez serkenti a szervezetünk hőszabályozó rendszerét, megindul az izzadás. A bőrfelületen összegyűlt szennyeződések kiválnak, majd a test salakanyagai is távoznak az izzadási folyamat segítségével.

A rendszeres szaunázás fokozza szervezetünk ellenálló képességét a fertőzésekkel szemben, edzésben tartja a szívünket, és ezzel jótékony hatással van a vérnyomásra is.


A bőrön élő baktérium is okozhat pattanást

2016. október 28.

A bőrön több hasznos baktérium él, ezek az egészséges bőrflóra részei. Ha azonban a bőr normál mikroflórája valamilyen okból megváltozik, akkor az egyensúly könnyen felborulhat, bizonyos baktériumok túlsúlyba kerülnek, ami pattanások kialakulásához vezethet. Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikusa elmondta, hogyan tudjuk ezt a folyamatot megelőzni, illetve a már kialakult helyzetet kezelni.

Ha az egyensúly felborul

A bőrön több hasznos baktérium is él, ezek összetétele eltérő lehet testrészenként, illetve attól függően, hogy mennyire zsíros vagy száraz az adott bőrterület. A baktériumok megtelepedése a bőrön akkor kezdődik el, amikor a magzat szülés során a szülőcsatornán keresztül halad. A szülés után több tényező is hat a mikroflóra összetételére, a veleszületett genetikai adottságok mellett többek közt a bőr pH értéke, a nedvesség és a hőmérséklet is. A bőr mikroflóráját ezen kívül az életkor és a környezeti hatások is befolyásolják. Ezek az egymás mellett élő jótékony baktériumok fontos funkciót töltenek be, segítik a bőr normális működését. Ha azonban az egyensúly felborul és valamelyik baktérium túlsúlyba kerül a többihez képest, az kellemetlen tüneteket is okozhat.

Mindennek a túl sok faggyú az oka?

Típustól függően a duzzadt, vörös pattanások lehetnek csomók, ciszták, fájdalmasak, gennyesek. Kialakulásuk általában hormonális változásokhoz köthető, ezért jelennek meg először a pubertáskorban, illetve a későbbiekben is a menzesz időpontja körül. A faggyúmirigyek ezekben az időszakokban intenzívebben dolgoznak, több faggyút termelnek, mely aztán a bőr felszínére kerül. Sok esetben már ez is képes elzárni a pórusokat, ám ha a faggyú elhalt hámsejtekkel is keveredik, akkor még nagyobb eséllyel okoz pattanásokat. Az elhalt hámsejtektől és faggyútól elzárt pórusok ugyanis ideális feltételeket biztosítanak az arcon lévő Propionibacterium acnes nevű baktérium elszaporodásához.


Álomszabályozás – lehetséges?

2016. október 25.

Milyen jó lenne, ha csak kellemes, jó érzéseket keltő, édes álmaink lennének, és a lidérces nyomasztó álmok pedig elkerülnének.

Az álmok szabályozása, befolyásolása igen régóta foglalkoztatja az embereket. Korábban az álmok többnyire az ébrenlét alatt megfogalmazódott kérdésekre és a betegségek gyógyítására szolgáltak, a mai álomszabályozási kísérletek már tudományos szempontból is az álmok jelentésének értelmezésére helyezik a hangsúlyt.

Az álmok iránti kíváncsiságnál jóval messzebb juthattak azok a kutatók, akik az úgynevezett tudatalatti tevékenységekkel, az öntudat, az önterápia és az energiaátvitel különböző módozataival, például a telepátiával foglalkoznak. Bár nagyon sokféle álláspont és nézet lát napvilágot erről a témáról, van olyan közös nevező, amelyet a legtöbben elfogadnak.

  • Ezek közül talán a legfontosabb, hogy az álomnak nincsen értelmezhető logikája: témában, térben és időben teljesen szabadon mozognak az álomképek.
  • Valamint a legtöbben abban is egyetértenek, hogy az álmok a valóságban megélt élményekhez igazodnak, ezekből táplálkoznak és alakulnak. Igaz, a leggyakrabban csak részben magyarázhatóan, legalább is tudományos értelemben.

További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...717273...122